Miért is szeretem a tengerpartot...
Cseréljünk lelket!...
Frissítések
"Odaát találkozunk!"
Főoldal
Ellenség, barát, szerető?
"A kutyák igazából embernek érzik magukat"
Isten hozott a Halálfalók világában!
Lehetetlen kérés
Írországi utazás
Fórum
Galéria







Tartalom: Két lány örökké tartó barátságáról szól, egész röviden. Figyelem! Egy kicsit részletesebben írtam le a kelleténél a halálos részt, ha nem bírod, ne olvasd.

Korhatár:  16 (vagy 18, igazából nem igazán tudtam eldönteni, de akkor se olvasd el, ha valamelyiknél fiatalabb vagy)

aila

 

Vidámság.


És végtelen öröm.





Ezek voltak jellemzők gyermekkorunkra. Emlékszem, mindig pontban két órakor találkoztunk és elbújtunk az egyik ház virágágyásába. A szomszédok állandóan szidtak, minket úgy letapossuk a virágokat, de minket ez nem érdekel. Ha kergettek, akkor csak futottunk, ahogy a lábunk bírta, vagyis az utca végéig. Milyen boldogok voltunk. De hamar felnőttünk, barátságunk még csak meg se kívánta, azt hogy elváljanak útjaink.






De eljött az a nap, melyet sose felejtek el.





Hideg tél volt, s minden hófehér. Épp hozzá tartottam. A házuk előtt már furcsa volt, a hóban egy vörös folt.


Az ajtó tárva-nyitva volt. Egyből hevesebb ritmusra váltott a szívem.


Kiáltottam, de nem válaszolt senki. Elindultam fel a lépcsőn. Számítottam arra, hogy valami borzalmas dolgot fogok látni, de ez még csak meg se fordult a fejembe.


A szobába érve, láttam, hogy minden tiszta vér, July ott volt a szoba közepén, térdelt, s fölötte egy fekete ruhás férfi, aki kést szegezett nyakához. Körülöttük a család többi tagja. Holtan. Szememben összegyűltek a könnyek, s előtörtek. Ránéztem July-ra és ő csak mosolygott. Egyzser csak megszólalt: Odaát találkozunk! A fekete ruhás férfi nem várt tovább, szép lassan végig húzta July nyakán a kést. S gyorsan elengedte és sebtében távozott a szobából, az ablakon keresztül. Üvöltöttem, ahogy csak tudtam, odarohantam hozzá. Ölembe tettem fejét, arcán még mindig ott volt a mosoly. Lassan az az aprócska fény is kihunyt, melyet utoljára láttam. Nem tudtam semmi se tenni, csak ültem ott, s patakzott a könnyem. Nem tudtam felfogni, hogy meghalt. Pont ő. Az egyetlen, s legjobb barátom. Ordításomra a szomszédok is felfigyeltek.


Oda jöttek, mikor beléptek falfehérek lettek.


Egy kedves, öreg néni próbált engem elvinni onnan, de én nem mozdultam July mellől.


Pár perc múlva kijött a rendőrség. Az egyik hófehér ujjaimat, lefejtette July-ról, s mintha bomba robbant volna, úgy özönlettek a borzalmas emlékek a fejembe.


Kivittek a szobából, az ajtóból még visszanéztem July-ra. Még mindig nem bírtam felfogni, megérteni, hogy ő többé nem létezik.





Évek óta alig beszéltem valakivel. Mindenki azt mondta nekem, hogy tegyem túl magam rajta, hisz szívemben ő ugyanott él. De nekem ez nem ment, nem bírtam elfelejteni.. sőt, nem is akartam. Éjjelente nem bírtam aludni, mert mindig lepergett előttem az este.


Egy nap elhatároztam magam, elindultam az egyik legjobb méregkeverő nőhöz. Meglepődötten nézett rám, hisz csak úgy egy halálos mérget kérni.


Mikor megkaptam, egyből haza indultam, meg se, álltam sehol se.


Otthon egyből meg akartam inni, a forró, zöld löttyöt. De megzavartak, a szüleim bejöttek a szobámba, valahonnan megtudták, mire készülök. Meg akartak állítani, de hiába én gyorsan megittam a mérget. Éreztem, ahogy szétáradt a testemben. Mart, égetett, elviselhetetlen volt.


Ránéztem a szüleim arcára, mindkettőnek rémület, döbbenet ült rajta. Pár perc után nem tudtam mozogni, a lábaim összecsuklottak, én a földre estem. Szemeim lecsukottak






S én már fentről néztem, hogy szüleim odarohannak élettelen testemhez.

Valaki megfogta a vállamat, lassan hátra néztem és July-t láttam.

Mosolygott, de még a szemei is csillogtak. Melegség töltött el, hogy újra láthatom.

Megfogta a kezem és együtt léptük át az arany kapun.






www.aila.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!